A Teológiai Fórum a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának tudományos szakfolyóirata. A folyóirat tudományos cikkeket közöl a teológia valamennyi tudományterületéről. A cikkeket dupla vak (double-blind peer review) rendszerben lektorálják.
2023-ig a Calvin János Teológiai Akadémia (CJTA) volt a Teológiai Fórum kiadója. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tudományos intézete jegyezte a lapot és intézte mindazt, ami egy tudományos folyóirat kiadásával és fenntartásával együtt jár. Tudományos folyóiratunk kiadója 2024-től a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara. A CJTA húsz éve ott áll a Református Teológiai Kar mögött sokrétű támogatásával, amely magában foglal közös szervezésű konferenciákat, tudományos kiadványokat, tanulmányköteteket és monográfiákat. A teológiai kar két évtizede a CJTA szakmai támogatásával végzi a munkáját. Ez a mostani döntés sem volt más, mint a Kar megerősítése. A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara kapott egy olyan tudományos folyóiratot, aminek már megvan a beágyazódottsága és az ismertsége a szakmában és a folyóiratnak már XVII. korábbi évfolyama jelent meg. A jogfolytonosság adott, az adminisztratív változás nem érinti sem szerzőinket, sem olvasóinkat.
A folyóirat tudományos tanulmányokat, cikkeket és könyvismertetéseket jelentet meg. A cikkek egy része idegen nyelven jelenik meg, amelyek a nemzetközi olvasók széles köre számára is elérhetők. Minden tanulmányhoz angol nyelvű absztrakt és legalább 5 angol nyelvű kulcsszó tartozik. A folyóirat szerkezete a tanulmányok és a cikkek, könyvek és recenziók alapján, tudományterületek szerint csoportosítva kapcsolódik össze.
A folyóirat felöleli a teológia alapvető területeinek tudományos munkáit, mint például: a bibliai teológia, dogmatika, etika, liturgika, patrisztika, katekézis, vallásfilozófia, egyháztörténet, egyházzene, himnológia, diakónia, szociális munka stb. Másfelől színvonalas interdiszciplináris tanulmányoknak is teret biztosít. Más tekintélyes kiadványok jó gyakorlatát követve külön rovatot biztosítunk a könyvismertetések bemutatására, hozzájárulva ezzel a teológia és az egyháztörténet területén megjelenő legjelentősebb újdonságok terjesztéséhez.
A folyóirat szerkesztési gyakorlata és tudományos orientációja egyértelműen illeszkedik az európai tudományos közeg elvárásaihoz. A szerkesztőbizottság tagjai között olyan kutatók és oktatók találhatók, akik európai felsőoktatási és kutatóintézményekhez kötődnek, és aktív résztvevői a nemzetközi teológiai és vallástudományi kutatásoknak. A Teológiai Fórum rendszeresen publikál olyan tanulmányokat, amelyeket európai intézményekhez tartozó szerzők jegyeznek, elősegítve ezzel az európai akadémiai kutatási eredmények láthatóságát és disszeminációját. A folyóirat potenciális felvételre történő benyújtását európai intézményi háttérrel rendelkező személyek kezdeményezték, ami a lap hosszú távú nemzetközi jelenlétére és stratégiai tudományos pozicionálására utal. Tematikus fókusza olyan kérdésköröket ölel fel, amelyek relevánsak az európai tudományos közösség számára, különös tekintettel az európai keresztyén hagyományok kutatására, a történeti és kortárs teológiai diskurzusokra, valamint az egyház, a társadalom és a kultúra kölcsönhatásaira. Interdiszciplináris megközelítése hozzájárul a különböző tudományterületek közötti párbeszédhez, és elősegíti az európai tudományos együttműködések erősítését.
A folyóirat etikai irányelvei, valamint a szerkesztők, szerzők és lektorok közös együttműködése az átláthatóság, függetlenség és hitelesség elvét követi.
A beérkező kéziratok kettős-vak lektoráláson mennek keresztül. A Teológia Fórum nem kötelezi a szerzőket semmiféle díj megfizetésére, ugyanakkor nem fizet a szerzőknek a cikkek leközléséért. A folyóiratnak nincsenek bevételei hirdetésekből vagy előfizetési díjakból.
További szerkesztői alapelv, hogy a tudománynak nincs nyelve, csak minősége, ezért nemcsak világnyelven, hanem európai és közép-európai nyelveken is közöl tanulmányokat a Teológiai Fórum, ezzel is erősítve az európai sokszínűség gyakorlatát. A cikkek angol, német, magyar, szlovák és cseh nyelven jelenhetnek meg.
Nyílt hozzáférés politikája
A folyóirat azonnali és nyílt hozzáférést biztosít tartalmához azon elv alapján, amely szerint a kutatás szabadon hozzáférhetővé tétele támogatja a széles körű ismeretszerzést. Minden tartalom ingyenesen, díjmentesen elérhető az egyéni felhasználók vagy intézmények számára. A felhasználók a cikk teljes szövegét olvashatják, letölthetik, lemásolhatják, terjeszthetik, kinyomtathatják, kereshetik vagy linkelhetik őket, vagy bármilyen más törvényes célra felhasználhatják őket, anélkül, hogy a kiadótól vagy a szerzőtől előzetes engedélyt kérnének. A cikkeket a következő formátumban kérjük idézni: szerző(k), cím, Teológiai Fórum évszám/szám, oldalak.
